Üdvözlet!

A nevem Répás Krisztina és egy vagyok azok közül, akiket megérintett a válság szele!
Soha sem gondoltam, volna mikor 20 évesen az első munkahelyemre felvettek, hogy 10 éves munkaviszony után csak úgy elküldik az embert. Én kis naiv! 2007-ben mikor a kislányom megszületett még nyugodt voltam, hogy lesz hova visszajönnöm a szülés után …
Elég hamar kiderült, hogy tévedtem …
Optimista ember lévén igyekeztem nem kétségbe esni és megoldást találni a gondjaimra. Bár nem voltam egyedül azért az én fizetésem nélkül megélni egy kis családnak … de a megoldást csak ÉN találhatom meg magam számára.
Az első kézenfekvő megoldási lehetőséget az Internet jelentette … ha már úgy is van időm és lehetőségem miért ne próbáljam ki magam ezen a “területen” …. sok keresgélés és csalódás után találtam egy figyelemre méltó lehetőséget.
A cég neve CAPICON SHOP - egy internetes webáruház
Igen tudom most sokan azt mondják “Ó hát persze már megint egy hálózatos átverés”
Én személy szerint még nem dolgoztam ilyen csapatban és van egy olyan szemléletem, hogy igyekszem addig semmiről és senkiről nem alkotni véleményt, ameddig ki nem próbáltam, meg nem ismertem. Ha Ön is hasonlóan gondolkodik …
Elmondom pár gondolatban mi is ez
High Life Program
Egy magasabb színvonalú élet, mely lehetőséget biztosít
Mindannyian szeretnénk ha magunk és a családunk a válság ellenére anyagi biztonságban lenne! Ha nem kellene lemondani a már megszokott életszínvonalról! Ezért egyre többen fordulnak az internet kínálta lehetőségekhez! Sokan azonban bizalmatlanok !
Persze érthető, ha kockázatot nem szívesen vállal senki! Könnyű a neten névtelenségbe burkolózó munkát kínáló „vállalkozók” céltáblájává lenni.
Minden embernek vannak álmai, amit szeretne valóra váltani. Nekem vannak nagy és aprócska álmaim is. Hiszem, hogy ezek nem elérhetetlen álmok! … De eddig még csak álmok! Ahhoz, hogy valósággá is váljanak, célokká kell tennünk. A célokért pedig … bizony küzdenünk kell!
Nagyon sokan eleve elzárkóznak a lehetőségtől, hogy egy hálózat tagjaként dolgozzanak! Sokan nem is tartják munkának! De tény: A válság miatt munkanélkülivé vált emberek közül egyre többen választják megélhetésnek, kiegészítő jövedelemnek a Multi Lever Marketingben tevékenykedő cégeket. A vélemények persze különbözőek. Csak nyitott szemmel kell járni a világban …
- A webáruház kínálatában több ezer termék megtalálható
- Hetente új termék csoportokra vonatkozó AKCIÓK
- A kínálat folyamatos bővülése
- A rendelés elkészültéről SMS-értesítés
- Magyarország területén házhoz szállítás
- Új belépőknek szóló 24 órás kedvezmény
Ez eddig is egy figyelemre méltó szolgáltatás
Hiszen sokan vannak, akiknek valóban segítséget nyújtana
- Az idősebbeknek, akik a nagybevásárlást már nem tudják egyedül elintézni
- A dolgozó nőknek, akiknek nem mindig jut rá kellő idő
- A férfiaknak, akiket kiráz a hideg még a vásárlás gondolatától is
- A kismamáknak és pici gyermekes anyukáknak, akiknek sokszor lehetőségük sincs elintézni egy nagybevásárlást
De nem ettől rendkívüli a cég ajánlata
Magyarországon egyedülálló rendszert hozott létre!
Az alap elgondolás a következő:
- Élelmiszert mindenki vásárol
- Havonta minden család tízezreket költ alapélelmiszerekre
- Nem jelent plussz kiadást (amúgy is megvásárolja mindenki ezeket a termékeket valahol)
- A termékek elfogynak és újra meg kell őket venni (ebből alakul ki a valódi passzív jövedelem)
Miért itt vásároljak - és nem a jól megszokott áruházban?
A legfontosabb érv a Capicon Shop mellett, hogy a mi webáruházunk nem csak egy sima bolt, ahol lehet kapni ezt vagy azt. A Capicon Shop a vásárláson túl a pénzkeresés lehetőségét kínálja Önnek!
Minimális munkával kereshet annyi pénzt, hogy vissza tudja gazdálkodni a minden hónapban élelmiszerre költött pénz egy részét, vagy egészét - de könnyen lehet, hogy e tevékenység a megélhetést is garantálja Önnek. Tekintse meg a HIGH LIFE PROGRAM bemutatóját a részletekért!
A regisztrációt ingyenesen biztosítják a HU-6761 ajánlói kód beírásával, így el tudjuk dönteni kötelezettség nélkül megtaláltuk-e a számításainkat ebben a lehetőségben.
A kínálatot ezen az oldalon tekintheti meg: Termékek


counter
(Ez az oldal nem a Capicon-shop hivatalos oldala, a saját üzletépítésemre és saját magam kifejezésére használom)